A digitális technika korában rengeteg képet készítünk mindenről,
ami a szemünk elé kerül,és nem kivételek ez alól a macskánk sem.
Megörökítjük minden kedves és kevésbé kedves megmozdulását,
százával készülnek a cuki fotók, ahogy a levesestálban alszik,
vagy a csipkefüggöny magaslatait hódítja meg,
mancsot nyal, néz, pislog, szobanövényt tanulmányoz.
De mit tehetünk azért, hogy a fotóink technikailag is jó színvonalúak legyenek, ha már a cica minden cukiságát beveti a jó kép érdekében?
Kezdjük az elején: a fényképezéshez ugye fény kell. Érdemes természetes fényben fotózni a cicát. Egyrészt az idegeit sem borzoljuk a villogással, másrészt egyenletesen megvilágított, kellemes tónusú képet kapunk. Ha fény hiányában egyenesen szembe villantjuk, könnyen világító szemű marslakót láthatunk viszont a képeken (mint pl a csatolt képen). Ilyenkor jobb döntés inkább egy állólámpát ráirányítani.
További javulást érhetünk el, ha lehagyjuk a felesleges tárgyakat és tereket a képről. Összpontosítsunk a macskára. Ő a lényeg, meg az amit éppen csinál, ne foglaljunk túl sokat a képre, mert elsikkad maga a téma a sok részlet között. Ha például egy széken napozik a konyhában, akkor elég az ülőfelületet lefotózni, legfeljebb a széktámlával, de a sütő, meg a fél nappali már fölösleges a képen. Menjünk közel.
És ha már közel vagyunk, figyeljünk arra is, hogy a macskának látsszon a szeme a képen. Nyitva, vagy csukva, mindegy, a hatás persze más lesz, de a lényeg, hogy a néző ösztönösen keresi a kontaktust a képen szereplő emberrel, állattal, és először a szemet észleli. A tekintetet. Szóval ha a macska éppen elfordul, vagy árnyékban marad a feje, vagy olyan szögből látszik, ahonnan még azonosítható, hogy mi az, de már a tekintete nem látszik, akkor inkább helyezkedjünk másképp és keressünk egy jobb nézőpontot. Vagy hívjuk fel magunkra a figyelmét.
Ez csak néhány ötlet persze, sok minden mással is lehet kísérletezni, a gépünktől és kedvünktől függően.
www.dio-studio.hu
Lájkolni itt lehet: www.facebook.com/diostudiophotography
Technikai kérdéseket itt is feltehetsz!
